Az Insomniac Games 2018-as Pókember játéka a legtöbb rajongó szívét mindenképp elnyerte, még ha mondjuk én nem is voltam teljes mértékben oda érte. Sztoriilag nem éreztem teljesen átgondoltnak, bizonyos küldetések (tudjátok, amikor nem pókemberrel kell gyakni) eléggé zsibbasztóan hatottak, és még a várost sem éreztem eléggé kihasználtnak. Az utóbbira még kitérek majd a cikk folyamán. A Miles Morales hasonló cipőben járt, de ott még a sztori is olyan mértékben cseszett fel agyilag, hogy öröm volt kinyomni a könnyed platina trófai behúzása után, de azt meg a karácsonyi hangulat tudta nálam ellensúlyozni. Most pedig végre megérkezik szépen lassan a folytatás, és hűha. Itt azért felpakoltak pár pontot, pár 'i' betűre, még ha a "tökéletes folytatás" jelzőm talán néhol imbolyogni is fog. 

Sztoriilag nem szívesen mennék bele a játék eseményeibe, lévén elég szépen meg van tekerve itt-ott, amire pont nem számítottam. Mondjuk úgy ennél egyszerűbb, egysíkúbb, és talán érdektelenebb történetet vizualizáltam a játék kapcsán, és el nem tudom mondani mennyire örülök neki, hogy tévedtem. A lényeg annyi, hogy Kravenék a városba érkeznek, mert az öreg vadász mindenképpen szeretne már végre egy méltó összecsapást, New York meg tele van mindenféle elcseszett főgonosszal. Berongyolnak hát ajtústul, mindenestül és meg is kezdődik a város szisztematikus szétcseszése. Emellett, ahogy azt már tudjuk, egy szimbionta is megjelenik, aminek körülményeiről már nem szeretnék beszélni, még ha az első rész ezt már erőteljesen sejtette a végén. A lényeg annyi, hogy van itt minden, és messze a legjobb Pókember élményt nyújtja ez a cím. Sose volt még "ilyen jó" Pókember életérzésem, se nézés, se játszás, se olvasás közben. Ez pedig önmagában hatalmas teljesítmény azt hiszem. 

A játékmenet alapjaiban maradt a régi, amin semmi meglepő nincs, lévén kb. tökéletes volt már alapból is a toronyházak közötti hálóhinta. Ami ehhez hozzájön, az néhány speckó lengedezés közben ellőhető képesség, amik begyorsítják pókjainkat, esetleg magasabbra lökik a levegőben, de a főbb újítás a siklás. Ami már majdhogynem átmegy repülésbe, mert lényegében a teljes térképen végig lehet suhanni, ha az ember szeretne ilyesmivel próbálkozni. Abszolút lehetséges egy hatalmas kört leírni, sőt még egy trófea is van, hogy siklással jussunk el Manhattan déli részéről az új terület legészakibb részére. A siklást úgy alapjáraton megkönnyíti a pályaszerte elhelyezett szélcsatornák, és egyéb boostot adó örvények. A terület nagyjából a duplájára nőtt, és meglepő részletességgel vannak megalkotva azok a részek is, amiken nagy eséllyel sosem fogunk tartózkodni. Nagyrészt a talajszintet értem ez alatt, ami az előző részben sokkal kevésbé volt jól megalkotva. A játék egyébként nagyon szép, de nem nevezném hatalmas előrelépésnek, ami talán furcsa lehet egy next-gen címnél (legalábbis az előző részhez képest ez mindenképp next-gen, lévén az még PS4-re érkezett). Mindez nagyjából azzal magyarázható, hogy szinte zéró töltési idő van Pókember 2-ben, de még a gyorsutazás is utcára pontosan meghatározható, ami konkrétan megdöbbentett, amikor először tapasztaltam. A látványhoz annyit még hozzátennék: Ilyen stabil FPS és gyors játékmenet mellett nyílt világú játékot, ami New Yorkban játszódik, nem hiszem hogy lehetséges szebben/jobban ábrázolni jelenleg, szóval kijelenthető, hogy technológiailag ez a cím bizony csúcskategóriás. 

Ha már emlegettem a "talajközeli" élményeket, nem hittem volna, hogy ennyire sikerül majd megújulni ezen a téren is. Itt főleg azokra a küldetésekre gondolok, amikor nem pókemberként közlekedünk, hanem mondjuk (ahogy a fenti képen látható) Peterként bemegyünk egy vidámparkba MJ és Harry társaságában. Nem ez az egyetlen ilyen, de egytől egyig kegyetlenül élveztem ezeket a chilles, lassabb karakterépítős, esetleg emlékidézős küldetéseket. Ja és igen, itt is vannak küldetések, amikor MJ-t irányítjuk, de hála az égnek itt egytől-egyig imádtam őket. Főleg azért, mert végre vele is akciózhatunk picit a lopakodás mellett, még ha a végére ezt már talán sikerült irreálissá is varázsolni. Összességében le a kalappal, nagyon jót tett a történetnek, hogy mer belassulni és komolyabb hangulati elemekkel operálni. Illetve hatalmas pacsi a fejlesztőknek azért, amiért realizálták, hogy ezek a karakterek önmagukban is képesek elvinni a történetet a hátukon, még ha épp nincs is a képernyőn egy három méter magas főgenya. Az újabb jelenlévők közül egyébként Harry Osborn az, aki nagyon megnyert magának, egy eszméletlenül szimpatikus srácot sikerült felvázolni, akinek valid és érdekes története, illetve drámája van a játék első pillanatától fogva. 

Peter és Miles alapjáraton ugyanazon képességekkel rendelkeznek, de mindkettőnek megvan a saját, speciális skill fája, plusz van egy harmadik is, amivel a közös képességeket lehet tupírozni. Peternél a mechanikus pókkarokat lehet fejleszteni a sima képességek mellett, majd később a Venom által behozott mozdulatok segítenek a harcok során, míg Miles a spinoffból megismert láthatatlanság-elektromosság tengelyen mocorog. Persze ő is kap egy speckó képességet a történet során, de ez már túl spoileres lenne, hogy belemenjek. Maradjunk annyiban, hogy Miles karaktere is kap egy gyönyörű történeti ívet.

Maga a harc egyébként sokat nem változott, ami talán zavart, az a lopakodás abszolút háttérbe tolása. Egy-két főbb küldi mellett ez kb. MJ küldetéseire korlátozódik, pedig a korábbi részekben kifejezetten élveztem az efféle kihívásokat, akár melléktevékenységek formájában. Itt még az se nagyon van jelen, és mintha a legtöbb helyen még a pályák kialakítása is korlátozna abban, hogy jól véghez lehessen vinni ezeket. Talán pont ezért érződik sokszor úgy, mintha túl lennének tolva a "verekedések", valahogy minden szituációnak az a vége, hogy a nyakunkba kapunk pár tucat ellent... aztán mégegyet. Ezen a téren kifejezetten örültem volna a változatosságnak. Bossharcból is van pár, ezek általában grandiózusak, és elég jól vannak felvezetve. A játék kezdése már önmagában az egyik legepikusabb dolog valaha, szóval egy szavam sem lehet a játékélményre.

Külön fejleszhetőek még mindenféle erőforrásokból a hőseink statjai (életerő, fókusz, stb), illetve a harcok közben használható speckó eszközök is. Ebből nincs túlzottan sok, még talán azt is mondanám, hogy hiányoltam a nagyobb választékot, de kifejezetten élvezetes amikor az ember elnyom egy-egy ilyen kütyüt és az összes közeli ellenfelet berántja egy helyre, hogy aztán valami területi támadással egyszerre lehessen kiütni 4-5 embert akár. Az első részhez hasonlatos kis minimál erőforrás menedzsment is jelen van, vagyis mindenféle tevékenységek elvégzéséért tokeneket kapnak pókjaink, amiket a fejlesztésekre költhetünk, vagy épp ruhák kioldására. Ezekből a színkombinációkkal együtt bekerült vagy 200, szóval lesz mire költeni, még ha nem is feltétlenül vagyok elégedett a végeredménnyel. A ruhákat túl gyakran, túlságosan súlytalanul vágják hozzánk, szinte zéró teljesítmények elérésével. Kis túlzással minden főbb küldetés után kioldódik valami, szóval ha csak a fősztorit viszi valaki végig, a ruhák nagyon nagy százaléka kioldott állapotba kerül. Persze a színkombinációkért, illetve pár speckó, melléktevékenység elvégzéséért kapható ruhát már a játékosnak kell megoldania, összességében azt éreztem, hogy a játék próbál lekenyerezni. Hülyén hangozhat, de szeretek úgy kapni, hogy azt jogosnak érezzem, itt pedig sajnos a legtöbb esetben nem ezt éreztem.

Van egy adag minijáték is, amik nagyrészt mellékesebb küldetésekben jönnek elő, de alapból a fősztori vezeti be őket. Az első részben is voltak ilyesmik, de itt sem fukarkodtak velük. Én kifejezetten élveztem ezeket, akár a drónos-lövöldözős akármit, akár mondjuk a DNS megtisztítós kis agymunkát. Na meg persze itt vannak a melléktevékenységek is, amik az adott területek maxolásához kellenek (már ha ez érdekli a játékost)...

Van pár nagyon jó és hangulatos kis küldetés, vannak látványos, eszméletlen sebességgel a toronyházak között sikló üldözéses jelenetek, vannak kis pókrobotokat összeszedő gyűjtögetős tevékenységek, és a többi. És talán itt jön be nálam a játék legnagyobb hibája, ami esélyes, hogy más embernek pont hogy felüdülés lehet: A főtörténeten túli kontenthiány. Van persze egy-egy karakterspecifikus melléksztori szál, van pár kipucolni való ellenséges bázis (kreatívabb, mint az előző két játékban), de egyszerűen nekem nem volt elég a 35 órányi lengedezés New York városában. Ez a hangulat, ez a megalkotott világ igényli az opcionális tartalmat, hogy úgy igazán el tudj veszni benne. Hiába mesél el egy nagyszerű történetet nagyszerű karakterekkel, ha utána szinte azonnal le is fogod tenni a játékot. Az első résznél is hasonlót éreztem, de ott a terület is kisebb volt, illetve véleményem szerint a fókusz is jóval szűkebbre volt szabva. Itt én azt érzem New York kihasználatlan maradt, és nagyon, de nagyon hiányoltam legalább még egy tucat mellékküldetést. Szerettem volna magamat még pár órára legalább Pókembernek érezni a platina trófea feloldása után úgy, hogy van valami tétje. 

Hiányoltam a külvilággal való interakciót, hiába szólalt meg a rádióban J. Jonah Jameson, vagy a Danika Podcast, valahogy a játék nem tudta igazán jól ábrázolni számomra Pókember jelentőségét. Hiányzott egy adag világépítő pillanat, mint például, hogy a rendőrök azok hol vannak, amikor Kravenék berongyolnak ész nélkül a városba, meg úgy általában is, miért tűnik ez a New York egy Gothamnél is durvább helynek? Mintha Pókember itt kevésbé lenne hős, sokkal inkább egy maszkos igazságosztó, aki szétcsap mindent, amit szét kell csapni, de a "szuperhős kvintesszencia" mintha hiányozna. Mindezt azzal ellensúlyoznám, hogy cserébe az a kevés melléksztori, amit kapunk, nagyon hangulatos és sokszor elég mély érzelmi momentumokat tartogatnak, szóval mindenképp megéri őket megcsinálni. 

Lehet bő lére eresztettem a panaszaimat a végére, de mindenképp hozzá kell tennem, hogy ezek a problémák elenyészőek a játék pozitívumai mellett. Ezek teljes mértékben szubjektív észrevételek, egy amúgy lehengerlő 35 órás játékélmény végeztével. Nagyjából ezzel próbálom megindokolni azt, hogy ez miért nem egy 10/10, hanem mondjuk egy 9.5/10, ha lehet így fogalmazni. 

A Marvel's Spider-Man 2 az idei év végi toplisták egyértelmű váramányosa, és a Baldur's Gate III, illetve a Zelda: Tears of the Kingdom egyedüli igazán erős kihívója (eddig a pontig legalábbis tuti). 

Random képek: