Betegesen imádtam a Final Fantasy XV-öt. De tényleg, pedig annyiszor elhordtam a francba szerencsétlen játékot, mert annyi ökörség van benne, hogy nehéz lenne összeszámolni. A sztori is eléggé középszar volt, ráadásul a leghülyébb dolgokkal lett elnyújtva. De platináztam és kétszer is végigtoltam, összesen beleverve vagy 250 órát, aminek majdnem minden percét élveztem. A lényeg, hogy megérkezett a Final Fantasy XVI, jó pár évvel az előző rész után, és egyértelmű volt, hogy amint tehetem rárepülök és kiélvezem minden pillanatát. Előre elmondható, hogy összességében nagyon tetszett, de nehéz lenne lepleznem az abszolút szubjektív okokból jelenlévő csalódottságomat.
A sztorit kicsit nehezen sikerült összeraknom, mert van egy jó nagy adag karakter, meg nemzet, meg falu, meg... Ezért nem mondom, nem volt egyszerű úgy igazán belemélyedni ebbe a világba. Rendesen be is voltam csokizva az első pár órában (a demót kihagytam), pedig nagyon erősen próbálkoztam. Aztán volt egy pont, ahol elkezdett behúzni, elkezdtek összeállni az amúgy nem túl bonyolult kép. Érthető, hogy mindenhol elsődlegesen a Trónok harca szériához hasonlítják az emberek, de azon túl, hogy rohadt sok a karakter, meg a helyszín, nem mondanám, hogy túlságosan megütné azt a szintet. Persze érdekes, meg fasza, de huszad annyira sincs jól megírva senkinek a története, hogy egy lapon lehessen emlegetni George R. R. Martin művével. Viszont egy Attack on Titan, illetve Naruto életérzés elég hamar megjelent bennem játék közben...
Van ez a csodás világ, amiben járunk. Na, itt a mágia jelen van, de csak kristályokat használva tudják az emberek alkalmazni eme földöntúli hókuszpókuszt. Hacsak nem születtek kifejezetten különlegesnek, akik testében már alapból jelen van a varázs, mert afféle földi helytartói a magasabb síkon létező Eikonoknak. Ezek az Eikonok arról ismerhetők fel könnyen, hogy toronyház méretűek, és minden lélegzetvételük egy konkrét nukleáris támadással ér fel, tehát nem annyira vicces őket cseszegetni. A birodalom neve Valisthea (bár lehet ez a bolygó neve is, nem jöttem rá, hogy létezik-e más kontinens azon kívül, ahol tevékenykedünk), és azon belül van egy rakat nemzet. Ezen a nemzetek között oszlanak el ilyen-olyan formában az emberi testbe került Eikonok, és háborúzgatnak egymással, mivel a varázslatot okozó kristályok kifogyóban vannak. Eddig világos? Picit ugye, hogy Naruto? Mi Clive-ot irányítjuk, aki többszörösen szopóágon vergődve sodródik az árral, miután elveszti apját és öccsét fiatalon, majd rabszolgaként katonáskodik egy ellenséges ország seregében. Emlékezetes cséphadarózások után végül egy afféle ellenállást kezdünk el szervezni, meg akarjuk bosszulni az öcsénket, és blabla, játszatok a játékkal, mert rohadt jó, és majd rájöttök magatoktól!
Technológiai oldalról közelíteném meg először is az FFXVI-ot, mert rohadt nagy meglepetésként ért, hogy 2023-ban még létezik olyan, hogy egy játék bug és kifagyások nélkül jelenik meg. Néhol van egy minimális fps-probléma, de egyébként úgy fut, mint az álom. Emellett szép is, még ha néhol azért mintha érződne, hogy ez még szebb is lehetett volna, a zene briliáns, a szinkron tipikus japán minőség (és még az angol is elviselhető), a varázslatok pöpecek. Ahogy végigfut Clive testén a tűz, vagy épp Cid karján az elektromosság, az szemet gyönyörködtető. A legcsúnyább része az összképnek talán a füst és a felhők, de ennyi talán belefér. Amúgy is ez a játék egy konkrét screenshot-mennyország, itt majdnem minden létező pillanatban olyan képet lehet lopni, amit a haveroknak mutogatva (embargó lejárta előtt persze, hogy elküldjenek a jó édes...) késztetheted őket azonnali vásárlásra akár csak ennyivel.
A harcok. Az előző részben picit csalódott voltam, mert hiányzott a jó öreg körökre osztott taktikázás, és még egy picit itt is azt érzem, bekerülhetett volna opcionálisan egy ilyen harcászati mód. Sebaj, lett, ami lett, cserébe rohadt jó lett! Nem túl sok az, amivel indulsz, de nagyjából kétóránként hozzád csap a játék egy újabb adag képességet, hogy a végére dőzsölj bennük. Ronda egy összehasonlítás lesz talán, de a Forspoken nekem többszörösen beugrott miközben ezt toltam. És ezt nem negatívan értem, hiszen a Forspoken messze legjobb része a harcrendszere, bármennyire rossz is legyen minden más téren az a retek játék. Hasonlóan elemekre bomlanak a képességeink, először is kezdünk a tűzzel, később megkapjuk a szelet, majd az elektromosságot, és így tovább. Van beleszólásunk néhol minimálisan az átvezetőkbe is, főleg a harcoknál kell néha totálisan feleslegesen csapkodni a négyzetet vagy éppen kitérni egy-egy nagyobb támadás elől, egy már előre legyártott cutscene közepette. Teljesen felesleges, hiszen a látvánnyal és koreográfiával leszünk ilyenkor elfoglalva. Vannak még az Eikon harcok, amikor két Godzilla méretű dög csap össze, és itt hág tetőfokára a minden. Hegyek omlanak le, ahogy egymást bele-belevágják a talajba, gigantikus tűzvihar kerekedik, esetleg egy egekig érő tornádó kezd el tekeregni a játéktér egy pontján... Persze ezek szkriptelt események, de nem is tudom elképzelni azt, hogy ne az legyen, olyan mértékű történésekről van szó.
Ami úgy igazán meglepett szinte a játék elején, az a brutalitás és a szexualitás komolyabb megjelenése. Nem számítottam rá, nem megszokott ez a széria életében, de kifejezetten jól áll neki a nyersebb, naturalistább megközelítés ilyen téren is. A másik meglepetést a nyílt világ hiánya okozta, amit persze elmondtak jó előre a készítők, mégis csattanós pofonként ért, hogy ez bizony nagyon nagy százalékban két fal közötti egyirányú utca. Van pár kiszélesedő és megnyíló rész, de ezek nem igazán okoznak kielégülést a tekergőbb játékosoknak. Abszolút megértem a döntést, támogatnám is, ha ezzel részlegesen nem veszett volna el a felfedezés élménye. Mert bizony az itt nincs jelen túlzottan, sőt ki merném jelenteni azt is, hogy az FF16 területeinek nagy része nem tartalmaz semmi érdemlegeset, a random harcokon túl. Tudom sokan nincsenek kibékülve azzal, hogy mindenbe beleerőszakolják manapság a gigászi térképeket, de én úgy érzem az előző epizód után megérett ez a széria arra, hogy kipróbáljuk még egyszer, sokkal bátrabb megvalósításban. A nyílt világ nincs benne az FFXV top 10 legnagyobb hibája listában, szóval meg lehetett volna próbálni. A készítők bevallása szerint a játéktérbeli diverzitás, és a jobban vezetett történet indokolta ezt, amit én meg tudok érteni. Mindezek mellett, valahogy még így is sikerült az új részt üresnek érezni, hiába van megpakolva egy rakás teljesen középszerű mellékküldetéssel. Vannak persze bestia vadászatok, meg megjelennek a régi ismerős arcok (a kaktuszt egyszerűen képtelen vagyok nem imádni ennyi rész után is, annyira kretén :D), meg mondjuk zene gyűjtögetés, de összességében a fősztorin és egy kis kóborláson túl úgy érzem a Final Fantasy XVI egy blöff. Egy csodás, zseniális, epikus blöff, amit csak azért hoztak létre, mert el akarták mesélni és be akarták mutatni ezt a marha jó történetet, és a titáni méretű dögök csatáit.
Ha szubjektíven kellene pontoznom a játékot, valami 85 körüli pontszámot csapnék rá, de szerencsére (?) egy formálódó, de kifejezetten érdekesnek tűnő megoldás alapján fogjuk pontozni a GémBlokkon megjelent játékokat. A ChatGPT segítségével felállítottunk egy pontozási rendszert, ami figyelembe veszi egy játék minden aspektusát, és minden kerek 100 pontról indulva "veszíti el" a pontjait, ha nem tud megfelelni egy adott témakörben. Most itt nem mennék bele a pontos részletekbe, ha valakit nagyon érdekel majd lehet ebből egy cikk, vagy videó, de most maradjunk annyiban, hogy ez a rendszer a Final Fantasy XVI-nál a 89%-ot, vagy 8.9-ot adta ki. Ami érdekes módon nagyjából egybevág a meta átlaggal is. Nem valószínű, hogy ez mindig így lesz, és meg is kérnék mindenkit, aki olvassa ezt, hogy ne vegye véresen komolyan a pontozást. Próbálunk ésszerű összegzést és pontozást a cikkek végére kerekíteni a jövőben, de most marad ez a módszer:
