Egy jó Alien mindig jó, és akkor az igazán jó, ha nem él ilyen a környékeden. Ócska régi poénok már csak elsüthetők akkor, ha valami ilyen jellegű retró pokoljárás az alany, nem igaz? Rövidre szeretném fogni, ez egy kegyetlenül jó játék, amit hülyeségek és amatőr hibák húznak le egy szimpla jó szintre. Köszi szépen a figyelmet.

Közel tíz éve nem volt értékelhető játék, amiben Xenomorphokkal lehetett volna összefutni barátságtalan környezetekben, és ez a gondolat kifejezetten bánt engem. Gyerekkorom rémálmainak fő alanya tökéletesen megteremti a működő horrorsztori alapanyagot, és konkrétan már hiányoltam valami új játékot a témában. Persze nem pont ilyet szerettem volna, konkrétan csalódott voltam, hogy nem valami Isolation-szerű pokoljárás érkezik, hanem valami felülnézetes kínlódás… Egyszerre tévedtem, de valahol picit igazam is volt.  Ja és nem, a Fireteam Elite nem volt értékelhető játék. Nagyon felemásak az érzelmeim a Dark Descent-tel kapcsolatban. Egyik percben szidom, ahogy azt kell, a másikban meg örömömben ugrálok, hogy mennyire jó már, ahogy cafatokra lövik embereim ezeket a rohadt dögöket. Megpróbálom a tövábbiakban a lehető legértelmesebben elmagyarázni miért annyira jó, és miért annyira idegesítő is ez a cím.

A történetet röviden össze lehet foglalni, egy Lethe nevű holdon járunk, ahol egy szabotázsnak köszönhetően elszabadult a Giger-i dögvész. A Wayland-Yutani egyik embere, Maeko Hayes (aki a főszereplő) karantént húz a bolygó és annak hatásköre köré és senki se ki, se be onnantól fogva. Nem túl komplex, de már az elején meghúztak pár olyan dolgot, ami meglepett, és szerintem sztori terén kifejezetten jól működik. Nem nagy spoiler, hiszen a tutorial szakasz után instant bekövetkezik a hold körül keringő egyik méretesebb hajó lelövése, ami ezután majd bázisunkká is válik. De nem olyan sokkal később bejön az eszelős kultista szál is, amire nem mondom, hogy számítottam, de meglepően magas szintre tudta tekerni a beteg faktort, a már alapból is beteg univerzumban. Sajnos, a játékmenet szintjén ezek a történeti elemek förtelmesen rosszul működnek, de erre kitérek részletesebben picit később.

Szóval ott üldögélünk kimenekítés után, az általunk lelőtt hajó fedélzetén, és célunk, hogy minél előbb rendbetegyük azt a több száz fős legénység segítségével, közben meg ilyen-olyan küldetésekben részt vegyünk, lévén az egész hold és annak minden eszköze elérhető közelségben van, csak az ellenséges lények milliói okoznak problémát ezek megszerzésére. Nem szépítem, ez a játék nagyjából 80%-ban egy valós idejű X-COM, amiben most nem a földet támadó sectoidokat gyilkolod tömegesen, hanem egy csodásan rettenetes Gigerpunk környezetben Xenomorphokat. Eleinte egész könnyű dolgunk van, mivel annyi missziót indítasz, amennyit akarsz, farmolhatod a szinteket harcosaid között, minden térképet kitisztogathatsz jó alaposan. A probléma a játék második felében indul, amikor is hirtelen időre megy minden, amit valahol értek, hogy miért, de én egy nagyon rossz döntésnek érzem. Meg lehet választani a nehézségi szintet, sőt egészen könnyűvé tehető a játék, ha akarod, de még így is meglepően nagy kihívást tud nyújtani a fősztori végignyomása bizonyos pontokon. Főleg, ha nem nagyon szeretnéd elveszteni a katonáidat, mert hát ilyen achievement is van, szóval miért ne próbálkoznál meg vele… aztán rájössz, hogy ez első végigjátszásra esélytelen. Meg úgy sok minden más is.

Itt bizony vannak azok a pontok, amikor be kell áldoznod egy-egy katonádat taktikai okokból. Mikor elragadja egy szörnyűség és beráncigálják a fészkeikbe, de te még pont megmenthetnéd… ezáltal kockáztatva a maradék három katonád életét, mert már ők is rohadtul le vannak harcolva… Nem mondom, párszor fogtam a fejem, úgy bele tudtam magam élni ezekbe a szituációkba. Mondjuk úgy, a játék annyira nehéz, amennyire nehéznek akarod érezni. És ebből következik a katonáid értéke. Én a teljes végigjátszásom során olyan tíz arcot vesztettem el, volt, hogy egy maximumra fejlesztett Jedit, aki már lényegében a tekintetével ölni tudott, és mindig rosszul érintettek ezek a halálesetek. A karakterek szépen lassan hozzám nőttek, még ha úgy is néznek ki, mint akiket baltával faragtak hátul a barakkokban. Hiába a sok negatív hatás rajtuk, amik folyamatosan jöttek újra és újra, szinte már minden realitást nélkülözve. Egy-egy bevetés után meg tudtam érteni, hogy miért kimerültek, vagy éppen miért küzdenek ilyen-olyan sebekkel. Még azt is, hogy mindegyiküknél van valami alapvető negatív tulajdonság, mondjuk kleptománia, ami abban nyilvánul meg, hogy a készleteidet dézsmálja folyton. Vagy mondjuk makacsság, ami annyit tesz, hogy nem a játékos választhatja ki azt, hogy hogyan fog fejlődni a katona, hanem ő választ magának, ami szerintem egy tökre jó ötlet. De van ebből nagyjából egy tucat, ahogy a mentális betegségekből is, amik a küldetések során fejlődhetnek ki. Ezt is értem, valahol teljesen nem normális helyzet, folyamatos halálos veszély fenyeget, persze hogy előjön egy kis borderline személyiségzavar, vagy depresszió. De az, hogy a tapasztalt Jedi szintű őrnagy miért lesz a huszadik bevetés, a tizenötezredik Xenomorph megölése után is gyáva negatív effekttel megáldva azt sose fogom megérteni.

A bázisunkon van pár opció a fegyverek kioldogatására, laboratóriumban segédeszközök létrehozására, vagy épp a katonák tréningezésére. Nem olyan részletes pöcsölős kis mechanikák ezek, mint mondjuk a már emlegetett XCOM szériában, de legalább van valami ilyesmi. Szerencsére van lehetőség a katonák fizikai és mentális bajai gyógyítására is, szóval a problémáik egy részét meg lehet oldani, cserébe jó pár napba telnek ezek. A pályákon tudsz új katonákat begyűjteni, de akár androidokat, vagy épp civileket, akik hasznunkra lehetnek a bázison. A játékmenet egyik fele ebből a menedzselgetésből áll, de aztán jön a másik, amikor négy katonát mozgatva próbálsz teljesíteni ilyen-olyan küldetéseket. Minden pályán van egy adag fő, egymást lineárisan követő tevékenység, amik mellett belefuthatsz pár mellékesebb, kimenekítő, vagy épp nyersanyag farmoló mellékesebb szituba. Ezeken túl holttesteket kutathatsz át, felkaphatsz lőszert, medkitet, esetleg Xenomorphokból mintákat, amik hasznosak lehetnek hosszabb távon. Ezek nem kötelezőek, de mindig jól jön egy kis ez meg az. 

Miután leraktak a bejárható területre, általában minden csendes, és szépen fokozatosan szabadul el a pokol, minél többször hangoskodunk. Szóval nem árt minél tovább elkerülni bármiféle konfrontációt a korcsokkal, mert pár ilyen összetűzés és ránk küldenek egy masszív Xenohullámot, ami néhol húsz-harminc lényt is jelenthet. Ha ez egy rossz, kevésbé bevédhető helyen éri az embert, akkor ott bizony nagy eséllyel vége van a küldetésnek. Bekerült egy afféle lopakodási mechanikat emiatt, ami feszültebb helyzetekben jelenthet megoldást is akár egy tűzpárbaj helyett, de ez az egész rendszer szörnyű. Nem mondom, hogy használhatatlan, de konkrétan szörnyű. A kamera nézetére is rá merném mondani, pedig ezzel nem szokott bajom lenni, de ennél a játéknál egyszerűen tönkreteszi a látótér hiánya. Főleg úgy, hogy sokszor a vak sötét sikátorokban való poroszkálás szinte nullázza a belátható terepet. Persze ez így működik, ez kell az Alien hangulathoz, de játék formájában ez a több együttható eléggé irritáló közeget hozott létre némelyik szituációban. Főleg, ha lopakodni próbálsz. Akkor ez konkrétan hányingert okozhat.

Ezért nagyrészt harcolni fog az ember, hiába próbálja a legóvatosabban megúszni. Én sokkal inkább örültem volna egy körökre osztott verziónak, de megértem miért nincs. A valós idejű akció fel tudja pumpálni az ember adrenalin szintjét, hiszen bármelyik pillanatban felbukkanhat valami a szenzoron. Nincs jól kidolgozott mesterséges intelligencia a játék mögött, a Xenomorphok cserkelése, vadászata viszont egész jól működik.
Néhol csal a gép sajnos, egyértelműen, de ettől függetlenül logikusan végigkövethető az, ahogy szépen csendben sunnyogva próbálnak lenyomozni, majd ha meglátnak rontanak rád, mint az őrület. Ez a része nagyon tetszett, kegyetlen hangulatot áraszt magából a folyosókon való csendes bolyongás, amit csak a hozzád közeledő lény okozta pittyegés szakít meg. Tökéletes hangulatvilág, nagyon átjön minden, ami Alien, és ez a legnagyobb pirospont, amit kaphat a Dark Descent. 

Visszatérve a harchoz, nem rossz, de nekem nem jött be túlzottan. Egyszerre mozog a négy katona, és automatikusan tüzelnek, az egyetlen dolog, amibe beleszólása van a játékosnak az a pozíció, illetve a speciális képességek használata. Ilyenkor az idő belassul és válogathat az ember, hogy most egy shotgunnal fog belelőni a xenotömegbe, esetleg belelángszórózunk a királynő orcájába, netalántán letelepítünk egy gépágyút, ami majd automatikusan szétlövi a dögöket, amik hátulról érkeznek. Ebből van egy pár verzió, ezekkel el lehet bíbelődni, nagyobb nehézségi szinten meg konkrétan esélytelen, hogy ne használd őket, amikor csak lehet. 

A hangulatról már meséltem, de a hangokról és zenékről még nem. A szinkronmunka nagyon amatőr, de ennél többet nem biztos, hogy el lehet várni egy ilyen kisebb címtől, cserébe a hangeffektek tökéletesen el lettek találva, mondjuk nem kellett feltalálni túlzottan semmit, hiszen adott volt minden. A zene szintén, nagyrészt ambientes drone-os zümmögés, ami rendszeres libabőrt tud okozni. A látvány világ meg… van. Nem tudnám egyáltalán szépnek nevezni, de amíg a kamera a lehető legtávolabb van tartva a talajtól, addig nem nagyon lehet ok a panaszra. Csak ne közelítsd meg a katonáidat, meg az egyéb tereptárgyakat, és nincs baj. 

Említettem pár negatív dolgot már, például a kameranézet, a lopakodás megvalósítása, de én idesorolnám a harcrendszert is, még ha abszolút ízlés kérdése is a dolog. Nincs olyan igazán nagy probléma a Dark Descenttel, inkább rengeteg apróság, illetve mindenben van valami, ami miatt az ember picit húzza a száját. A bázison való menedzselgetés tök jó, de nagyon minimál, csak autosave van a játékban, te magad nem menthetsz, ami tök jó lenne, ha mondjuk nehezítésre vágynál. De ha egy-egy keményebb pályán rongyolsz keresztül, amikor már a bolygón a fertőzöttségi szint rohadt magas, és egyszerűen nagyon lassan tudsz biztonságban mozogni, akkor nagyon jól esett volna néhol a mentés, hogy másnap folytathassam. A bugok, a sokszor kiakadó kamera, illetve néhol fel nem nyitható dobozok, amik valamiért a bejárható játéktéren kívülre lettek helyezve, és az ehhez hasonló hibák sajnos folytonosak, de PS5-ön az FPS ingadozó, teljesen véletlenszerű események tudnak minimális szaggatást eredményezni. 

A videós verzió itt: