A legújabb Assassin’s Creed-játék kapcsán a Ubisoft azt ígérte, hogy visszakanyarodnak a széria korai részeihez, nevezetesen a 2007-es első és a 2009-es második felvonáshoz, miközben igyekeznek megtartani mindent, ami az Assassin’s Creed-játékokat oly sikeressé tette. A sztori a IX. században kezdődik, az Aranykorban. Bagdad ekkor még a világ kulturális központja volt és különböző földrészekről érkeztek látogatók, hogy megcsodálják a gyönyörű építményeket, valamint élvezzék a helyi lakosok vendégszeretetét és kereskedjenek fűszerrel, kelmékkel és egyebekkel. Basim Ibn Ishaq egy piti tolvaj, aki utcai bandába verődve gyanútlan emberek kizsebelésével üti el az időt. Egy napon viszont beállít egy idegen, Roshan, aki említést tesz egy különös ládikóról, amit a helyi szultán őriz. A benne lévő tárgy felbecsülhetetlen értékkel bír, ezért Basim és társa elhatározzák, hogy betörnek a palotába és megszerzik maguknak a kincset. A dolgok kissé félrecsúsznak, az őröket riadóztatják, főhősünkkel pedig igen hamar az utcán menekülve találjuk magunkat. Sajnos a kis magánakciónknak a barátaink (lényegében a családunk) isszák meg a levét, ugyanis a bosszú helyettünk őket éri utol.
Eltelik pár hónap, és Basim már Roshan mellett tevékenykedik Alamut erődjében. Hivatalosan is csatlakozott a Hidden Ones szervezethez, ami még az Assassin’s Creed Origins végén alakult meg – később ebből lesz a Testvériség, Alamut pedig központi hellyé válik az asszaszinok számára. Viszont az erőd itt még csak épül, mi pedig lassan tanulunk. Poén, hogy még az asszaszinok ikonikus ugrását, a Leap of Faith-et is szépen elrontjuk a játék elején. Basim persze fejlődik, és a rengeteg gyakorlás meghozza gyümölcsét: idővel Bagdad felé vehetjük az irányt, ahol merényleteket megtervezve és kivitelezve törhetünk borsot a helyi hatalmak orra alá. A Mirage központi helyszíne maga Bagdad városa, amely nem nagyobb, mint Párizs volt a Unity-ben, de sokkal kevésbé érdekes. Talán a történelmi korszak teszi, de lehet, hogy az első játékra kísértetiesen emlékeztető setting, mindenesetre nálam kevésbé talált be ez a közel-keleti környezet. Ez persze nagyon szubjektív, és aki rajong az ókori történelemért, az bőven megtalálhatja benne a számításait. Sőt, a még autentikusabb élmény érdekében választható a teljes arab szinkron is a játékhoz, ami szépen meg tudja dobni a hangulatot.
A lopakodás és a parkour ismét előtérbe kerül. Előbbi nem fejlődött szinte semmit az előző játékokhoz képest, vagyis még mindig elrejt minket a magas fű és célszerű az épületek tetejéről becserkészni az áldozatunkat. Utóbbi viszont picit nehezebb lett, hiszen karakterünk immár nem mászhat meg minden elé kerülő épületet vagy környezeti tárgyat. Csak a megfelelő kiszögellésekre kapaszkodhatunk fel, amivel a Mirage eléri, hogy sokkal megfontoltabban, taktikusabban játsszunk – pláne, amikor komplett merényleteket kell kiviteleznünk. Az őrök seperc alatt a nyakunkba szakadhatnak, és a fél városon át tartó kergetőzés bizony hamar unalmassá válhat. Basim egy leegyszerűsített skill-fa segítségével fejleszthető, ruhái és felszerelése pedig szintén bővíthető (sőt, a ruhák még színezhetők is). A pénz mellett nagyon fontosak a tokenek, amik nemcsak a vásárláshoz kellenek, hanem a városi nép motiválásában is segítenek (például jól jönnek az elterelésekhez). Minden célpont több módon, több irányból megközelítve likvidálható, de azért Hitman-szintet nem szabad várni. Az Assassin’s Creed Mirage továbbra is a casual-réteget célozza, viszont a korlátozotabb játékterének és a kissé komplexebbre vett játékmenetének hála elsősorban azok találhatják meg benne a számításaikat, akiknek a korai részek a kedvencei és már unják a hatalmas térképeket.
Sajnos a grafikai nem fejlődött olyan mértékben, mint amennyit ennyi évvel a Valhalla után elvárnánk, ellenben a zene és a szinkron remek lett. Az irányítás nagyon smooth, egyből kézreáll és nem kell bemagolni, hogy melyik gomb mire való, mint mondjuk az új Pókember-játéknál (erről is érkezik a teszt, természetesen!). A Mirage sokkal rövidebb lett, mint az utóbbi három rész közül bármelyik: alig 20-25 óra alatt kipörgethető a sztori. Lehet gyűjtögetni ezt-azt, felfedezni Bagdad történelmét, vagy szimplán csak szórakozni a kizsebelős minijátékkal, de azt érdemes szem előtt tartani, hogy a Mirage sehol nem hozza azt az open-world élményt, ami az utóbbi időben jellemezte az Assassin’s Creed-sorozatot. De a helyzet az, hogy nem is kell neki.
Talán a Ubisoft is rájött, hogy nincs szükség több száz órás játékidőre és The Witcher 3-at megszégyenítő RPG-mechanikákra ahhoz, hogy egy jól bejáratott franchise utat találjon a rajongók szívéhez. Az Assassin’s Creed Mirage pedig egy remek darabja lett a szériának. Alázattal nyúl vissza Altair és Ezio kalandjaihoz, miközben bővíti a lore-t és bemutatja nekünk Basim karakterét. A sztori szépen árnyalja a Valhallához vezető eseményeket, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy a régi recept még 2023-ban is kiválóan működik. Fogj egy történelmi korszakot, illetve annak egyik legismertebb városát, töltsd meg élettel és remekül megírt karakterekkel, majd az egészet tálald könnyen fogyasztható formában.
Az Assassin's Creed Mirage tőlünk 85%-ot kap!
